Hogyan szerelhető be utólag ülésfűtés az autóba?

Az ülésfűtés az egyik leghasznosabb eszköz annak céljából, hogy fagyos téli reggeleken ne kabátban vacogva és felfázástól tartva kelljen várni, amíg a ventilátor végre lehel némi meleg levegőt az autó légterébe.

A különféle fűthető ülésvédők, matracok és szivargyújtóval funkcionáló kivitelek mellett a karbonszálas és teflonszálas ülésfűtés változatai akár utólag is könnyedén beszerelhetők az autóba, jelentősen javítva ezáltal a komfortérzetet sofőrként és utasként.

Cikkünkben az utólag beépíthető ülésfűtés opciók sajátosságait és előnyeit fogjuk bemutatni, illetve a beszerelés, valamint a biztonságos használat legfontosabb tippjeire is ki fogunk térni.

Téli időben jól jön az ülésfűtés

Ülésfűtés utólag: a következő megoldások állnak rendelkezésre

Amennyiben az autónkban alapból nem áll rendelkezésre ülésfűtés, igény szerint akár utólag is pótolható a beszerelés. Az ülésfűtés utólagos megvalósítása a következő módokon valósítható meg.

Fűthető párnák, betétek és huzatok

A bennük megtalálható hajlékony teflon fűtőszálnak köszönhetően az üléskomfort megteremtésének kiemelkedően hatékonyabb eszközei közé tartoznak. Különösen a téli fagyos reggeleken és szeles időjárás mellett.

A fűthető párnák, betétek és huzatok típustól függetlenül gyakorlatilag bármilyen autó ülésére könnyedén ráteríthetők. Sőt, a mellékelt kampókkal és csatokkal a rögzítésük is egyszerűen kivitelezhető.

A problémamentes energiaellátásukról a szivargyújtó aljzat maradéktalanul gondoskodhat. Mivel a korszerű változatok túlmelegedéssel szembeni védelemmel is el vannak látva, így nemcsak percek alatt, de biztonságosan is képesek felmelegíteni az üléseket.

Kimondottan a nagyobb szakítószilárdságú, minőségi pamutból és műszálból készült változatok beszerzésére érdemes törekedni. A variációs lehetőségeket pedig pluszban bővíti, hogy a két üléshez használható típusok mellett a sofőr-, illetve anyósülés fűtését elősegítő opciók is beszerezhetők.

Gyári ülésfűtés utólag történő beszereltetése márkaszervízben

Gyakorlatilag a gyári rendszer megvásárlását foglalja magába, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Ezt az ülésfűtés típust akkor érdemes választani, ha gyári kapcsolót és minőséget szeretnénk kapni a pénzünkért cserébe.

Azzal persze nem árt számolni, hogy a gyári ülésfűtés anyagi vonzata várhatóan jóval magasabb lesz az egyéb alternatívákhoz képest. Nyilván el kell dönteni, hogy egyéni preferenciákhoz mérten a márkahűség és a gyári eszközök használata mennyire kiemelt szempont.

Univerzális ülésfűtés: a kárpit alá utólag

Leginkább akkor célszerű fontolóra venni, ha kisebb büdzséből szeretnénk megoldani az ülésfűtés utólagos beszerelését. Merthogy alacsonyabb összegből is bőven ki lehet hozni egy univerzális készlet beszerelését.

Ami a működés lényegét illeti, relatíve nagyobb teljesítményű hajlékony karbonszövet fűtőszálak gondoskodnak az autóban ülés komfortérzetének megteremtéséről. Sőt, igény szerint akár szabályozható az ülésfűtés intenzitása.

Kényelem szempontjából szintén nem elhanyagolható tényező, hogy az egyes üléseken akár egymástól függetlenül is lehet állítani a fűtés erősségét. Erről a gyári kárpit alá méretre szabottan bekerülő és ott funkcionáló hatékony fűtőbetétek gondoskodnak.

Mégpedig úgy, hogy az univerzális ülésfűtés beszerelését követően és beszereléskor az ülés formája nem változik meg, vagyis a komfortérzet sem csökken. Az egyébként tartozék áramkörről üzemeltethető ülésfűtések biztonságos alkalmazása szempontjából szintén nem elhanyagolható, hogy túlmelegedéssel szembeni védelemmel is felszereltek.

Tekintse meg az alábbi linken ülésfűtés kínálatunk!

Az ülésfűtés beszerelése

Az alábbiakban a kárpit alá beszerelhető ülésfűtések jellemzőiről, tulajdonságairól és működéséről lesz szó, a beszerelés menetének és velejáróiinak a részletezésével együtt.

Az univerzális, utólagos ülésfűtések jellemzői és felépítése

Nyilván maga az elnevezés is sokat elárul. Ezek az ülésfűtések autó típustól függetlenül alkalmazhatók, ugyanis a kialakításuk lehetővé teszi a sokrétű beszerelés lehetőségét. Ami a szóba jöhető technikai opciókat illeti, manapság már a karbonszálas ülésfűtés típusok kínálnak előnyös választást.

Leginkább azért, mert a karbonszálas ülésfűtések ellenállóbbak. Mindezen felül a melegítés mechanizmusát tekintve is hatékonyabb, ráadásul a fűteni kívánt felülethez történő igazítását is könnyebb megoldani. A választást tekintve persze a felfűtési időre is érdemes odafigyelni.

Anyaghasználat és minőség szempontjából egészen magas színvonalat hoznak, ráadásul egyre tovább is bírják a strapát. A beszerzés előtt hasznos lehet megnézni azt is, hogy a szóba jöhető termékek közül melyikhez, hány év garanciával lehet hozzájutni.

Mivel egyes autótípusok speciális formájú ülésfűtés betéteket igényelnek, úgyhogy az univerzális változatok beszerzése előtt nem árt ellenőrizni az erre vonatkozó leírást!

A választott ülésfűtés típusunk beszerelésének menete és időtartama

Ha minden flottul történik, akkor a két első ülésre 4 óra leforgása alatt kényelmes tempóban is megoldható az ülésfűtés beszerelése és üzembe helyezése.

  • A folyamat úgymond nulladik lépéseként áramtalanítani kell az autót. Ezzel együtt, ha a jármű felszereltsége indokolttá teszi, akkor az ülés légzsákok, pirotechnikai övfeszítők csatlakozóit is bontani kell.
  • Következő lépésként jöhet az ülés kiszerelése, az üléskárpit rögzítésének bontásával együtt. Lényeg, hogy a szövetet és az alatta levő szivacsot sikerüljön elválasztani egymástól. Ez mindenképp szükséges az ülésfűtés fűtő párnáinak két anyag közé történő rögzítéséhez.
  • Ha sikeresen megvannak az előkészületek, jöhet az ülésfűtés elemeinek a precíz behelyezése, majd pedig a rögzítése. Az ülés összeszerelésekor arra kell figyelni a kárpit szakszerű, illetve szemre is tetszetős visszahelyezése hibátlanul menjen.
  • Miután az ülés sikeresen visszakerült az autóba, következhet az ülésfűtés elektromos rendszerbe történő bekötése. Mivel sok esetben többfokozatú kapcsolók, vezetékek és biztosítékok is részét képezik a szettnek, így ezek bekötését is erősen javasolt megoldani.
  • Mielőtt a munkát késznek tekintenénk, egy próbát mindenképp végezzünk Lehetőleg úgy, hogy az ülésfűtés próbaüzemével együtt az autó elektromos rendszerének ellenőrzésére is figyelünk.

Ülésfűtést nem csak az első ülésekre lehet beépíteni, hanem az utasoknak is

Amiért nem tanácsos DIY módon próbálkozni a beüzemeléssel

Felmerülhet ötletként, hogy önállóan megoldva az ülésfűtés beüzemelését akár megspórolható a szolgáltató munkadíja, miközben hamarabb készen is lehet a munka. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy kockázatos DIY módon próbálkozni az üzembe helyezéssel.

A nem megfelelően beépített ülésfűtés ugyanis könnyen zárlatot okozhat. Ha semmiképp sem akarjuk a kárpit kiégését és a komolyabb tüzet kockáztatni, akkor célszerűbb autóvillamossági és kárpitos munkákban járatos szakértőre bízni a dolgot.

Hogyan lehet működtetni a beszerelt ülésfűtést?

Egyszerűen és kényelmesen, felhasználóbarát kapcsolókkal, amelyek kézre állnak. A modern univerzális ülésfűtés egy-egy minőségi termékét használva jó eséllyel fel sem tűnik, hogy nem gyári tartozék gondoskodik az ülések melegítéséről.

Ülésfűtés javítás, karbantartás

Tudatos felhasználóként nem hátrány, ha az ülésfűtés nemkívánatos meghibásodásának vagy hibás működésének esetén is tudjuk, mik lehetnek a probléma orvoslásának célravezető lépései:

A hibakeresés célravezető gyakorlata

Első körben az ülésfűtés csatlakozóját érdemes megvizsgálni, ami az ülés alsó részén található. Amennyiben a csatlakozás mérésekor nem kapjuk meg a 12V értéket, akkor a biztosíték ellenőrzésével javasolt folytatni.

Ha a biztosíték rendben van, akkor a hozzá vezető kábelt is érdemes megnézni. Amennyiben a csatlakozóban rendelkezésre áll a szükséges tápfeszültség, akkor a hibakeresés következő lépéséhez már bontani is kell az ülést.

Nagyjából eddig érdemes eljutni önállóan. Mivel az ülés szerkezetén belül a különféle érzékelők és egyéb kapcsolók ki- és visszaszerelése fokozott felkészültséget, szerszámkészletet és jártasságot igényel, emiatt okosabb hozzáértő szakemberre bízni az ülésfűtés hibakeresésének a további opcióit.

Hogyha a gond a fűtőlapnál jelentkezik, jó eséllyel megoldható a cseréje. Akár a gyári, akár az utángyártott változatra.

Ahogyan érdemes vigyázni az ülésfűtésre

Bár az ülésfűtésnek és a fűtőszálaknak nem feltétlenül ellensége a víz és nedvesség, ettől függetlenül nem árthat tudatosan odafigyelni a szerkezet épségére. Például az ülések tisztításakor érdemes módjával vizet vagy nedves készítményt használni, illetve vizes nadrággal sem feltétlenül javasolt gyakran beülni az autóba.

Ha lehet, akkor a mechanikai ütésekkel szemben is erősen javasolt óvni az üléseket, hiszen ennek hatására az ülésfűtés szerkezete is épen maradhat.

Utólagos ülésfűtés egyszerűen

Ha jelen állás szerint nem is működik az autónkban praktikus ülésfűtés, ez az állapot meglepő gyorsasággal orvosolható. Ennek köszönhetően a zord téli időben is olyan komfortos körülményeket biztosíthat az autó, mintha csak egy wellness központ melegébe csöppennénk.

Valódi minőséget képviselő, megbízhatóan és biztonságosan működő ülésfűtést keresve lehetőleg kedvező ár-érték arányban, a DND ülésfűtései maradéktalanul kiszolgálhatják az igényeket. Pláne úgy, hogy egészen sokféle méretben és típusban állnak rendelkezésre.

Vagyis tetszés szerint lehet arról döntést hozni, hogy a célokhoz és az autó paramétereihez melyik ülésfűtés változat passzolhat leginkább.

« 11 kérdés hűtőláda vásárlás előtt – Ingyen televízióadás bárhol? A legjobb beltéri antennákkal lehetséges! »

Szerző:
DND Telecom Center Kft.
Dátum:
2021. november 30. kedd 12:32
Kategória:
Elektronikai termék
Címkék: