Blog

Vezetékes motoros fejszettek és intercomok

Cégünk fő profilja ugyan a CB, URH és PMR rádiók valamint azok kiegészítőire köré épül, mégis más típusú termékek forgalmazásával is foglalkozunk. Ilyenek például a kaland kamerák, a hallásvédő megoldások vagy a motoros kiegészítők. Ebben a cikkben az utóbbiakról esik majd szó.

Elérhető sisakbeszélő headset kínálatunkról ezen a linken tájékozódhat.

Alapvetően két csoportra oszthatjuk a motoros kiegészítőket, úgy mint a sisak szettek valamint az intercomok, vagy más néven átbeszélő rendszerek. Az üzletünk kínálatában szereplő fenti eszközök mind az ALBRECHT gyár termékpalettájából kerülnek ki. Mire tudjuk használni ezeket az eszközöket?

Kezdjük az első csoporttal, a sisak szettekkel. 

Alapvetően a rádiós vagy telefonos kommunikációt hivatottak lehetővé tenni, megkönnyíteni motorozás, biciklizés vagy sárkányrepülőzés közben. Ezek a szettek két részből állnak össze, van egy úgynevezett alapkészlet (BHS-300N, BHS-300U, BHS-300K) amit a PMR vagy URH rádióhoz tudunk csatlakoztatni. Ezeket az alapkészleteket rendre MIDLAND (BHS-300N), ICOM (BHS-300U) és KENWOOD (BHS-300K) valamint kínai PUXING típusú rádiókhoz használhatjuk.

Albrecht BHS-300N alap vezetékes motoros szett
Albrecht BHS-300N alap vezetékes motoros szett

A motoros szettek másik része a sisakba építhető rész, ebből is két típust különböztetünk meg van egy nyitott sisakhoz való (OHS-500 – open headset) és egy zárt sisakba (CHS-300 – closed headset) építhető készlet. Ezeket a fülhallgatóval és mikrofonnal ellátott fejszetteket csatlakoztatjuk a BHS (base headset) szettekhez.

Albrecht CHS-300 motoros fejszett zárt sisakhoz
Albrecht CHS-300 motoros fejszett zárt sisakhoz
Albrecht OHS-500 motoros fejszett nyitott sisakhoz
Albrecht OHS-500 motoros fejszett nyitott sisakhoz

A komplett készlet segítségével motorozás közben PMR vagy URH rádió segítségével más motorosokkal tudjuk tartani a kapcsolatot túrázás vagy utazás közben.

Létezik egy csak okos telefonhoz csatlakoztatható készlet is. Az SHS-300i már egy komplett szett, ezzel csak a telefonos kommunikációt tudjuk megoldani, menet közben gombnyomással tudjuk fogadni a hívásokat, a hívások között pedig zenét vagy rádiót adást hallgathatunk készülékünkről. Ezt a csomagot is tudjuk adni nyitott és zárt sisakhoz egyaránt.

Albrecht SHS-300i vezetékes motoros fejszett
Albrecht SHS-300i vezetékes motoros fejszett

A második csoport az intercom vagy átbeszélő egységek. 

Ezek az eszközök léteznek vezetékes és vezeték nélküli, azaz bluetooth-os változatban. Először essen szó a vezetékes verzióról, ennek jelenleg két típusát forgalmazzuk.

Az egyszerűbb, alap kiépítésű verzió (AE 600) és egy funkciógazdagabb típus (AE 600S). Az AE 600 szimplán a vezető és az utas közötti kommunikációt oldja meg úgy, hogy azok folyamatos összeköttetésben lesznek. Erre az eszközre még ráköthetünk egy GPS-t vagy egy MP3 lejátszót. Ilyenkor a vezető (és az utas is) hallgatja a zenét vagy a GPS instrukcióit. Amint az egyikük megszólal a GPS vagy a zene elhalkul, így kényelmesen tudnak beszélgetni.

A csomag tartalma:
– Intercom egység
– Vezető kábel
– Utas kábel
– 2 db nyitott vagy zárt sisak szett (az ügyfél választása szerint)
– Használati leírás

Albrecht AE600 motoros intercom
Albrecht AE600 motoros intercom

A készülék 3db AA ceruzaelemmel vagy akkumulátorral üzemeltethető.

Az előző eszköz bővített verziója az AE600S ami, alap felépítését és funkcióját tekintve megegyezik az AE600-al, ám kapott pár plusz csatlakozási lehetőséget és opciót. Így már nem csak a GPS-t vagy a MP3 lejátszót és az utasunkat hallgathatjuk, de akár egy másik vagy több motorral is tarthatjuk a kapcsolatot egy PMR vagy URH rádió segítségével. Mi több okos telefon készülékünket is beköthetjük a rendszerbe és így hívásokat is tudunk fogadni quadozás vagy motorozás közben.

A csomag tartalma:
– Intercom egység
– Vezető kábel
– Utas kábel
– 2db nyitott vagy zárt sisak szett
– PMR/URH kábel (ICOM, MIDLAND)
– Adásindító gomb (vízálló PTT)
– Okos telefon kábel
– Használati leírás

Albrecht AE600s motoros intercom
Albrecht AE600s motoros intercom

A készülék 3db AA ceruzaelemmel vagy akkumulátorral üzemeltethető, vagy beköthető a motor elektromos hálózatába is. A bekötést a zajosodás miatt nem ajánljuk. Az átbeszélők között léteznek a bluetooth-os vezeték nélküli típusok is. Ezek alap esetben a BT-on keresztül 100-300 méteres távolságon belül képesek egymással kommunikálni. Ezeket a sisak oldalára kell felszerelni, a mikrofont és a hallgatókat be kell építeni a sisakba. Az ilyen készülékeket bluetoothon keresztül tudjuk csatlakoztatni mobil telefonhoz és GPS-hez, valamint kábelesen egy MP3 lejátszóhoz, vagy PMR rádióhoz.

Ezekkel a termékekkel egy következő cikkben fogunk részletesebben írni.

« SoundOff Signal APEX fényhíd (megkülönböztető jelzés) – Vezeték nélküli motoros fejszettek és intercomok »

SoundOff Signal APEX fényhíd (megkülönböztető jelzés)

Pár hónapja egyik budapesti ügyfelünk vásárolt egy teljes kiépítésű SoundOff Signal Apex fényhidat. Kollégáink természetesen az ügyfél igényeinek megfelelően be is szerelték a gépjárműbe SoundOff Signal hangszóróval és vezérlővel együtt. Mivel a SoundOff Signal fényhidakban nincs hangszóró, ezt a motortérben helyezik el szerelő kollégáink. (a képen a hűtőrács mögött látható a hangszóró) Ennek előnye, hogy a fényhíd vékonyabb és formatervezettebb, az alacsonyabb légellenállás miatt pedig kisebb az üzemanyag fogyasztás. Ezen túlmenően az utastérben lévő vezető és utasok hosszú távon nem szenvednek halláskárosodást. A használat során ügyfelünk elégedetten számolt be arról, hogy szirénázás közben akár az utassal is tudnak beszélgetni, akár telefonálni.

Megnézem itt az elérhető kék fényhíd kínálatot!

A SoundOff Signal APEX™ fényhíd a piacon kapható legvékonyabb, áramvonalas formájú új generációs LED-es megkülönböztető jelzés. A fényhíd exkluzív tervezésű szárny alakú az üzemanyag megtakarítás és nagy sebességű menetstabilitás érdekében.

Kapható áttetsző és színezett lencsével borostyán, kék és piros színekben. A sikátor lámpák valamint az opcionálisan beszerelhető munkalámpák akár 180′ fokos megvilágítást biztosítanak a sötét utcák, parkolók megvilágítására. Kiváló minőségű alumínium alsó és felső részből készül, UV stabilizált tartós polikarbonát lencsékkel.

A rendelhető méretek 43″ (91 cm) és 70″ (197 cm) között választhatóak, az egyes fényhidak 4 – 10 modulig bővíthetőek. A megkülönböztető jelzés kombinálható borostyán sárga terelő fényekkel is. Természetesen a fényhíd rendelkezik a magyarországi engedélyeztetéshez szükséges ECE65 és EMC minősítéssel.

A gyártó a magas minőségi követelményeknek köszönhetően 5 év garanciát vállal az APEX™ fényhídra.

SoundOff Signal kék színű megkülönböztető jelzés, LED fényhíd

« Hallásvédelem – 3M Peltor fültokok – Vezetékes motoros fejszettek és intercomok »

Hallásvédelem – 3M Peltor fültokok

Peltor hallásvédelmi termékekkel kapcsolatban forgatott nálunk nemrégiben a Gun Magazin. Az erről készült videóban bemutatjuk azokat az eszközöket amelyekkel megelőzhető a halláskárosodás.

Hallásvédelmi termékkínálatunkat ezen a linken érheti el közvetlenül.

Videónkban azon termékeinket vettük sorra amelyek a lövész sportot kedvelő ügyfeleink számára lehetnek érdekesek.

Hallásvédelem   2  rész   GUNMAGAZINHallásvédelem 2 rész GUNMAGAZIN

« Hallásvédelem – A halláskárosodásról orvosi szemmel – SoundOff Signal APEX fényhíd (megkülönböztető jelzés) »

Hallásvédelem – A halláskárosodásról orvosi szemmel

Minden lövész – legyen az vadász, sportlövő vagy akár rendőr – vagy hangos helyen dolgozó ember – akár gyártósor mellett, feldolgozás során, nehézipari gépek mellett, bányában vagy akár erdészeteknél favágás során – valamilyen formában találkozott már a halláskárosodással. A csengő, sípoló fül intő jel arra vonatkozóan, hogy célszerű volna átgondolni a hallásvédelemről kialakított elképzeléseinket, és amennyiben még nem foglalkoztunk a kérdéssel, nem ártana változtatni beidegződött rossz szokásainkon. Kétrészes anyagunk első felében a zajártalmak típusairól, okairól és kezelésükről faggattuk Dr. Szilágyi Erzsébet fül-orr-gégész, audiológus szakorvost. Egy esetleges trauma utáni utólagos kezelések hozhatnak ugyan pozitív eredményt, de mindenképpen a megelőzés a járható és biztonságos út, tehát megfelelő védelmet a tartós halláskárosodás elleni harcban csak és kizárólag a füldugó vagy fülvédő használata jelent.

Hallásvédelmi termékkínálatunkat ezen a linken érheti el közvetlenül.

A riportot és a forgatáshoz való hozzájárulást köszönjük Dr. Szilágyi Erzsébet fül-orr-gégész, audiológus szakorvosnak illetve a Vaszary Kolos Kórháznak

Hallásvédelem   1  rész   GUNMAGAZINHallásvédelem 1 rész GUNMAGAZIN

A videót a Gun Magazin készítette.

« Icom hajórádiók videóval – Hallásvédelem – 3M Peltor fültokok »